
Dr. Czira Szabolcs szerint inkább a problémákat kellene a helyi MSZP-nek továbbítani a kormány felé, minthogy László Ferenc feljelenti Dr. Czira Szabolcsnét.
Többek közt a betegszállítás minőségének utóbbi években bekövetkezett jelentős romlásról szólt napirend előtti felszólalásában Nagy Balázs települési képviselő, a nagykőrösi önkormányzat Egészségügyi és szociális bizottságának elnöke. Nagy Balázs kifejtette: „Hosszú évtizedeken keresztül, Magyarországon a mentést és a betegszállítást az Országos Mentőszolgálat végezte. Mivel harminchárom éve folyamatosan részt veszek az Országos Mentőszolgálat munkájába, ki merem jelenteni, a rá bízott feladatot a mentőszolgálat, úgy a betegek, mint az egészségügyben dolgozó szakemberek véleménye alapján, mindenki megelégedésére végezte. Büszkék lehettünk rá, hogy a magyar mentőszolgálatot nemzetközileg, a világ minden táján úgy emlegették, hogy a legszervezettebb a mentés és a betegszállítás területén. És akkor jött egy kormány, nevezetessen a Gyurcsány kormány, az ámokfutó SZDSZ-es egészségügyi miniszterekkel.

Dr. Czira Szabolcs Nagykőrös polgármestere
Akik az egészség ügy reformjára hivatkozva, 2008. január 1.-vel szétválasztották a mentést és a beteg szállítást. A mentést továbbra is az Országos Mentőszolgálat végzi. A betegszállítást pedig, amiről azt hitték, hogy az aranytojást tojó tyúk, privatizálták! Azóta a betegszállítást különböző magán betegszállító egységek végzik, nem mondhatjuk, hogy mindenki megelégedésére. Bátran ki merem jelenteni, hogy a jelenlegi helyzettel, senki sem elégedett.” Az egészségügyi bizottság elnöke ezt követően részletezte, hogy milyen okból elégedetlenek a betegszállítók, a betegek és az egészségügyi intézmények. Nagy Balázs hangsúlyozta: „A beteg szállítók helytelen magatartása, ami igazából egy elhibázott kormánydöntés eredménye, adott esetben betegek életébe is kerülhet.” A felszólaló beszélt egy közelmúltban elfogadott, majd rögtön módosított, egészségügyet érintő kormányrendeletről is. Majd megjegyezte: „Nem volt még elég az ország tönkretétele. Oktatás, gazdaság, mezőgazdaság, most még a haldokló egészségügybe utoljára bele kell rúgni. Most már az sem számit, ha ez emberéleteket követel.
Mint szakmabeli számomra egyre világosabb, hogy a hozzá nem értő, ötletszerű döntések 8 éves sorozat, nem szolgálja a magyar egészségügy érdekeit. Ezek nem fejlesztetté, hanem rombolták a rendszert.” A képviselő ezt követően feltette a kérdést az mszps képviselőtársainak, hogy büszkék tudnak-e lenni az elmúlt nyolc év történéseire, ahogy azt Nagy Balázs szerint az MSZP elnöke kérte tőlük. Az egészségügyi és szociális bizottság elnöke szerint: „Az elhibázott döntéseket helyre kell hozni ehhez pedig a nép bizalmát élvező FIDESZ kormányra van szükség.” A témához kapcsolódóan Dr. Czira Szabolcs Tankó Ágota orvos igazgató által írt levélből idézett, megjegyezve, hogy a levelet a képviselőknek is eljuttatják majd. „Az elmúlt hónapokban az a tarthatatlan állapot alakult ki, hogy a területünkön szállítást vállaló betegszállítók közül az egyiket utol sem tudják érni, a másik betegszállító az esetek jelentős számában körül-belül 3-4 nappal későbbre sem tudja vállalni a szállítást. Időpontokat megközelítőleg sem tartják be, de többször előfordul, hogy a betegeknek egy újabb CT-, MR-, onkoteam, stb. vizsgálatra ismételten több hetet kell várniuk. A kialakult jelenlegi helyzet a betegellátást veszélyezteti. A szállítások hiánya miatt elmaradt vizsgálatok a beteg számára felesleges kockázatot jelentenek. Ha mégis megtörténik a szállítás, gyakran fordul elő, hogy a beteg indokolatlanul hosszú ideig várakozik a visszaszállításra, illetve a visszautazás során felesleges utakat tesznek meg vele. Többször előfordult, hogy ezen időszak alatt a beteg rosszul lett.

Nagy Balázs települési képviselő, a nagykőrösi önkormányzat Egészségügyi és szociális bizottságának elnöke
A városban működő háziorvosi praxisok ugyanezen problémával küszködnek. Többször jeleztük a betegszállítók felé, illetve a kistérségi ÁNTSZ-nek, de a problémán még enyhíteni sem sikerült. 2010-ben a helyzet tovább romlott”– olvasta fel a polgármester a Tankó Ágota levelében foglalt szakmai tájékoztatást. Dr. Czira Szabolcs ennek kapcsán kifejtette, hogy a helyi MSZP-nek az ilyen jellegű problémákat kellet volna már korábban is jelezni az ő általuk kinevezett miniszterek felé. A polgármester hangsúlyozta: „De arra volt idő, hogy – itt van, egy magánindítvány a kezemben, amelyben – László Ferenc, jogi tanulmányaira gondolom kiterjesztve, meg tudta állapítani azt, hogy ő magánindítványt indít a feleségem ellen. Azt mondja: Dr. Czira Szabolcsnéval szemben kívánom előterjeszteni.” A polgármester ezt követően idézte a beadvány eljárási illetékének lerovásával kapcsolatos részt, majd nyomatékosította: „Tehát, ő, aki följelentette a feleségemet, sok ember előtt ezt letagadta, mert jelezték felém vissza, tehát itt van nálam az a papír, amivel megtette. Nem ezzel kellett volna foglalkoznia, hanem például a betegszállítást jelezni az ő kormánya felé. Például jelezni, hogy valamelyik ágazatnál probléma van. Nem ezt tette.” Dr. Czira Szabolcs szerint valóban megérett az idő a változásra, amikor is az embereknek az eszükre hallgatva kell dönteniük.
Önkormányzati Hírek Nagykőrös
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz

